Korai kelés(9 óra tájban). Na ez persze relatív mint minden más is, számomra korai volt. Könnyű reggelivel indult a nap, na meg egy polómosással, aztán irány drága egyetlen szülővárosom utcái. Kora nyári hétvége,szombati napja, a szokásos "tömeg". Na itt gyakorlatilag vadászni kell az embereket a paneltömbök árnyékában. Ez mindenképpen hátrány Pesttel szemben. Hamar rá kellett jönnöm, itthon a békés padonülők társasága kevés lesz a "napi betevő" összegyűjtésére, ám még jókor kapcsoltam! Az egyik supermarket parkolójában valamiféle roadshow volt kibontakozóban, nemis tanakodtam sokáig, célba vettem a Békevárosrész első számú bevásárlóparadicsomát. Nem bántam meg. Emberek jöttek-mentek, s szép lassan kerültek is az aláírások a papírra. Ahogy várható is volt, a kis 55000 lelket számláló vasvárosban, ismerősöket is elém sodort az utca pora. Persze mindenki nagy röhögés közepette vette tudomásul őrült ötletemet és biztatott:-Hát hogyne, Jó utat!-
A délelőtt mégis legkedvesebb eseménye egy idős néni volt, aki az említett supermarket előtt látva s hallva engem, meginvitált a sorsjegyárúsító bodéjához és 2 unokája nevével és Károly Róberttel támogatta meg projektemet. Kedves aranyos volt és ugyanakkor nagyon pozitív, hogy főleg a fiatalok körében üdvözölt ötlet, az idősebb korosztály nem egy nem kettő tagjára is mondhatni nagy hatással van! Jó volt járni kis, koszos, betontömbös sokak által(s megmondom őszintén, néha általam is) szidott szülővárosom utcáit, befordulni a rég nem látott sarkokon, elmenni a gyerekkor régi falai mellett., s látni az emberek fura kacsintós mosolyát:" Wazze, mekkora őrült vagy te!" Háát hiába ez az otthonom. Cheers Dunaújváros!
